Lelkes állatvédő hírében állok, ezért gondoltam keresek pár nagyon aranyos jószágot, akik ahelyett, hogy szerető és meleg otthonban lakhatnának egy vidám családdal, a menhelyen rossz körülmények között várnak a legrosszabbra. Legszívesebben az összes ilyen állatot kitenném (meg persze örökbe is fogadnám) de hát a lehetetlen az lehetetlen...
Morfi ->link(Esztergom)
Egy barátságos öreg úr. Úgy él a menhelyen, mintha mindig ott
lakott volna. Szabadon lakik az udvarban, minden kutyával kijön. A
macskákat a rend kedvéért megugatja. Nem tudni hol lakott eddig és
miért nem keresik. De hogyan került az utcára, arról van elképzelés.
Amint nyílik a kapu, már lógna is kifelé és ha sikerül neki, eljátssza a
süketet, csak a futóverseny megnyerésével kerülhet vissza. Egyébként
semmi probléma vele. Lakásban bentlakással adják örökbe. Szobatiszta.
Jack Sparrow ->link(Hajdúböszörmény)
Egy ivartalanított 1,5 - 2 éves kan. Polgárról mentették
sérülten. Jobb szemét el kellett távolítani, de nem szenved hátrányt
emiatt: eleven, nagy mozgásigényű, játékos krapek. Nevelésre, tanításra
szorul. Kertbe szeretne költözni, ahol kedvére szaladgálhat. Szeret
mindent megrágcsálni, pokrócot húzgálni.
Alex ->link(Hajdúböszörmény)
Kis termetű zömök testalkatú keverék jellegű kis kan. Nyugodt,
csendesebb beállítottságú, de természetesen, ha alkalom szüli a
helyzetet megmutatja ő is ki főnök a háznál:) Más kutyákkal nehezen jön
ki, inkább egyedüli kutyának ajánlott.
Lucky ->link(XIII Budapest)
Lucky érett korú finom úr, kb. 2007-es születésű lehet. Ex kandúr.
Kedves, barátságos ölebcica, perzsa
cicához illően, akkor ha éppen jókedvében találjuk. Megacolon miatt a
vastagbele 75%-át hónapokkal ezelőtt eltávolították, ezért speciális -
rostban gazdag - táplálást igényel. A szőre napi ápolásra, fésülésre
szorul. Gondos gazdit keres. Az ápolás és a figyelem hiánya nagyban
hozzájárulhatott betegségének kialakulásához. Kérik, hogy csak az
jelentkezzen, aki a megfelelő körülményeket biztosítani tudja számára.
Lucky jelenleg
semmilyen kezelést nem igényel, csak az átlagosnál nagyobb odafigyelést.
Nyugodt, békés otthon keresnek neki, a túl nagy nyüzsgés, a változások
nyugtalanítják a kisöreget. Ivartalanítva, 2 kombinált oltással keresnek
gazdit neki, örökbefogadási szerződéssel, olyat aki lakásban tartaná.
Mandala ->link(Budapest)
Mandalának az Illatos útról kértek segítséget. 10 éves ivartalanított
Thai kandúr. Egyszer már örökbe adták de kiderült, hogy más cicákkal
nem jön ki, ezért egykének ajánljuk.ajánlott. Gyerek mellé sem szeretnék adni.
Emellett nagyon kedves, bújós, emberközpontú cica. Már várja az
álomgazdit.
Smile ->link(Székesfehérvár)
Egy szép, kissé hosszabb szőrű fekete cicuska. Kedves, barátságos,
szereti, ha simogatják, folyamatosan dorombol olyankor. Nem tolakodó, ha
nem simogatjuk, akkor szépen elfekszik a helyén. Többi cicával is
remekül kijön. Kizárólag lakásba adják örökbe!