2014. márc. 30.

2014. márc. 29.

Amit tegnap álmodtam II

Tudom, hogy már volt ilyen bejegyzés, de ezt muszáj xd Amúgy már vannak kiposztolásra váró magyar netcelebeim és tumblr szereplőim egyaránt, csak meg kéne írni a posztot xd na de lássuk az álmot :')


Azt álmodtam, hogy lekésem a vonatot, ami Békéscsabáról megy Budapestre. A poén az hogy pont a vonaton ültem két kabin között, tudjátok, ahol össze vannak kapcsolva, szóval nem késtem le, rajta ültem, de én abban a hitben éltem, hogy lekéstem. Wtf... aztán a sivatagban Pest előtt 2 km-rel lerobbant a szerelvény és eltűntek előlünk a sínek, ezért elkezdték szétbontani a vonatot, hogy az alkatrészeket rakják meg a síneknek,(?) de én nyavalyogtam, hogy azt a részt, ahol én ülök, ne bontsák. Közben eszembe jutott, hogy a legjobb fiú barátom nincs a vonaton, mert ő tényleg lekéste, így vissza akartam menni Békéscsabára, de nem tudtam, így be akartam várni a gyorsvonatot, ami személy után jött, hátha rajta lesz. Eközben láttam őt a fejemben (?) De elindult a vonat és átmentünk a tengeren, ahol volt egy sorompó és egy piros kocsi lentről dudált ránk a vízből, hogy mennyünk már gyorsabban a vonattal...Közben hallottam, hogy a kalauz kiabál, hogy sietni kellene, mert a pirahnapolipok (?) ki akarják rágni a vonat alját és akkor az emberek kiesnének a mélybe az óceán fenekére. Így tüzet gyújtottunk. Itt a vége, fuss el véle. xd

2014. márc. 23.

Filmajánló

Van néhány jó kis film, amit érdemes megnézni, műfajtól függetlenül. ^^ Gondoltam írok 1-2-őt, lehet, hogy némelyikről már esett szó  a blogon, de nembaj.

A Beavatott (Divergent)
Bár a film még csak most jött ki pár napja, azt hiszem csütörtökön Magyarországon, de én már láttam, pedig nem vagyok a mozik híve és imádtam :3 Könyvben is megvan és már a 2. kötetnél járok, ami szintén meg lesz filmesítve. Arról szól, hogy a világon élő embereket felosztották 5 csoportra, Bátrakra, Barátságosakra, Műveltekre, Önfeláldozókra és Őszintékre, minden csoportnak megvannak a maga jellemzői mind külsőleg mind belsőleg és aszerint fognak élni az emberek. Illetve lehetnek csoport nélküliek, de az béna meg szörnyű. Na szóval és adott a főszereplőnk, akiről nem tudták megállítani, hogy hova tartozik és ez nagyon ritka és veszélyes:Elfajzottnak hívják. De nem szabad hogy kiderüljön, hogy ő elfajzott, mert megölik, ezért beilleszkedik a bátrakhoz és elkezdődik egy nem mindennapi kiképzésekkel bíró történet, ami nem mentes a szerelemtől sem.

A Burok (The Host)
Tudom, hogy már régebben magasztaltam, de tényleg nagyon jó sztori, még ha könyvben sokkal jobb is, de a filmben meg klasszabbak az akciójelenetek, és persze tényleg hús-vérben lehet nézni a helyes pasikat :) Emellett a színésznőnek is nagyon különleges arckaraktere van, aki végre nem picsának néz ki és tényleg izgalmas ^^ Az előzetese meg a legeslegjobb és a Radioactive a betétdala ^^ és azok a szép kéken világító szemek...

Lopott idő (In Time)
Ez az akció sci-fi teljesen új világba repít minket, ahol a pénz elvesztette értékét és semmi szerepe nincs a világban. Ugyanis az idő pénz, csak éppen fordítva. Minden embernek van egy számlálója a karján:egy óra, mely megmutatja, hány órája, perce és másodperce van még hátra az embernek a halálig. Ha ez digitálisan lenullázódik, az ember meghal. Azonban lehet időt szerezni, lopni, de a megélhetéshez az időnkkel is kell fizetni. Például ha vonaton szeretnénk utazni kell fizetni 30 percet és így tovább. Szóval okosnak kell lenni. Adott egy férfi, aki időmilliomos lesz mégis elveszti szinte minden percét és kis híján meghal, illetve egy nő, akinek élete 'ideje' egy időmilliomos pasitól függ, aki mindig ad neki perceket. Ám Sylvia és Will, a két főszereplő megszöknek, és kiderül, mi mindenre képesek, hogy az utolsó perceikben az életüket meghosszabbító percekért.

Az emberi százlábú (The Human Centipede)
Ez egy horrorfilm, amit nem rég láttam, de eléggé kiverte a biztosítékot nálam, mert ijesztőnek ha nem is annyira ijesztő, de bizarr, hogy mi mindenre képesek az emberek, és egyben undorító is. Adott egy tudós, aki arra van specializálódva, hogy sziámi ikreket választ szét, de ezt meg szeretné fordítani:embereket szeretne egyesíteni. A terv mondanom sem kell, bizarr módon van kivitelezve, ami sikerül is neki, mert két szerencsétlen lány és egy elrabolt japán srác pont betévednek hozzá. A legjobb része szerintem mikor az egyik csajszi menekülni próbál, na ott szorítottam neki, bár úgyis tudtam, hogy rossz vége lesz...és lett is.

Mártírok (Martyrs)
Tujátok szerintem, hogy nagy horror fan vagyok, ezért most ezzel a filmmel zárom a sort. A cselekmény nagyon felkavaró és tele van véres jelenetekkel, szóval akik szeretik a műfajt, azoknak nagyon ajánlom. Lucyt kislány korában elfogták, bebörtönözték és megkínozták. Azonban egy szép napon sikerült megszöknie és egy neves árvaházba kerül, ahol szinte nővérek lesznek Annával. A fiatalok felnőnek, eközben Lucyt továbbra is képzelete szüleménye, egy szörny gyötri és hagy rajta durva sebeket, mind felszínen, mind a lelke mélyén. Lucy visszatér bosszút állni azokon, akik szerinte bántották (és igaza is volt, mármint az a család fogta el) és egy reggelen véres mészárlást rendez egy jó nagy teljesítményű puskával. Aztán megérkezik Anna és beindulnak az események.

Tumblr netcelebek - avagy szereplők blogokhoz III

Lexie Longo
 
Lauren Decamp
  Paige Kessler
Zoe Kimball
 Jennifer Greenwood
  Frieda Rose
 Paige Delaney
  Taylor Bebop
  Jac Vanek
 Jade Casinae
  Ashley Bisson
  Mitch Maki
  Alex Evans
 Kyler Krunk
  George Boleyn

2014. márc. 22.

New

Tudom hogy nem volt bejegyzés mostanában, de készülök nektek újabb résszel a tumblr netcelebekből, találtam még egy csomó emberkét, illetve már írtam egy filmajánlót, majd azt is közzéteszem, csak még nem formáztam meg. És mint látjátok, új a kinézet, de még ezen is finomítok. Addig is puszi .

2014. márc. 17.

2014. márc. 15.

Kérdezz - Felelek Elly módra




Nos kaptam egy kedves kedves üzenetet Starityn egy tagtól, hogy minden héten többször nézi a blogomat, van-e rajta friss meg ilyenek és szeretné tudni, hogy mikor lehet majd hozzászólásokat írogatni. Nos, elvileg magamnak terveztem a blogot csak úgy írogatásra, de nemsokára felrakok majd egy szavazást, milyen is legyen ezek után. A másik, hogy ez az emberke, név szerint Zsófi, küldött nekem egy kérdőívet, mert szeretne jobban megismerni és talán a blogolvasók is ürülnének, ha megtudnának egy-két infót rólam. Nos, a bloggeres  profilomban le van írva, miket szeretek, de ámen, kitöltöm :)

Mi a vezetékneved? Zsuzsanna. Szigorúan Annával és nem csak Zsuzsa.
Hány éves vagy? Lassacskán már a 16-ot töltöm.
Van tesód? Igen, rendelkezem egy hugicával, aki jelenleg 5.-ikes.
Hol élsz, laksz jelenleg? Békés megyében, egy közepes méretű városkában, Gyomaendrődön.
Van példaképed? Nos, nekem így kifejezetten nincs, természetesen van, akire hasonlítani akarok, egyesekre külsőre, másokra belsőleg, de így egyetlen konkrét ember nincs.
Mi a kedvenc...
filmed? The Host - A burok. Egyértelmű kedvenc, könyvben még inkább, olvassátok el vagy nézzétek meg, nagyon jó kis alkotás :)
országod? Kanada.
városod? London, haha. Nem. Van sok város ami nagyon tetszik, pl. Róma, Párizs, New York, Ottawa, Sydney.
állatod? Macska.
könyved? (láttam szeretsz olvasni) Hogy ne megint a Burokot írjam, most legyen a Mielőtt elmegyek.
Férfi ideálod? Konkrétan nincsen, inkább a belsőre hajazok, meg legyen helyes és annyi. De akik szerintem jól néznek ki, így külsőleg, azok Harry Styles, Justin Bieber, Richard Ayala, de amúgy a kék szem a gyengém.
Hírességek, akiket imádsz? Sok van, legfőképp Taylor Swift, Harry Styles, Selena Gomez, Martin Garrix, Saoirse Ronan, Justin Bieber, Nina Dobrev, Ian Somerhalder.
És akiket utálsz? Konkrétan senkit nem utálok, mert nem ismerhetem őket igazából, de akik nem szimpik nagyon az Demi Lovato, Bruno Mars, Hayley Williams és Miley Cyrus.
Szereted az osztályodat? Nem. Én soha egy osztályomat se szerettem még.
Jársz most valakivel? Nem, jelenleg nem :)
Mik a rossz szokásaid? Rágom a szám és a hajam, nagyon későig fent maradok, állandóan a kezemet kenegetem kézkrémmel és azt szagolgatom xd

Hát ennyi lett volna, néhány fenomenális tény rólam xd

2014. márc. 11.

Katzen ♥

 
 

2014. márc. 10.

Grafikai weboldalak

Láttam nem egyen érdeklődtetek a grafikai dolgok iránt, főleg PNG-ket, fejléceket meg ilyeneket illetőleg. Nos én most nem akarom egyelőre külön bejegyzésekbe gyűjtögetni az apró cseprő dolgokat, ezért belinkeltem több nagyon hasznos oldalt - kezdőknek és haladóknak egyaránt.

Myanda oldala
itt sok sok gyönyörű és nagyon nagyon hasznos PNG alapokat és kiegészítőket találtok, a buttonoktól a virágokon át a csipkéig meg az állatokig mindenféle apróságokat is :) Hasznos kis weboldal, én gyakran szedek innen díszítőket egy-egy új kinézethez, habár nemrég leltem az oldalra.

Szintén szépséges díszekkel és tájképes PNG-kel foglalatoskodó oldal, ahol gyönyörűen elmosott szélű és nagyon szépen grafikázott képeket lehet leszedni, háttérhez, dizájnhoz vagy blogok bejegyzéseihez, egy régebbi oldalamon nem egy képet köszönhetek e portálnak ^^ Nézzetek be :)

E lap főleg egy kiváló képszerkesztővel, a PhotoFiltreStudioval való bánásmóddal foglalkozik, amivel én is készítem már legalább 5-6- éve az oldalaim kinézetét. Szuper képszerkesztő és ha egyszer elkezded és szép lassan belejössz, csodálatos dolgokat lehet vele alkotni. Az oldal kezdőből vérprofivá képes avanzsálni bárkit, emelett rengeteg kiegészítő dísz, kép és effektek találhatóak, melek minden blogot megszépítenek.

Elég sokat köszönhetek az oldalnak, nagyon sok fejlécalap, háttérkép, textúra, egérkövető, kódok, szövegdobozok, csillámos áttűnések és oldaleffektek várják a lelkes látogatókat, csodákat művel egy weboldallal, érthetően le van írva minden és a kódok is működnek és nagyon hasznos gyűjteménye a kreatív dolgoknak egy pagehez.

Ez az oldal ugyan állatokkal is foglalatoskodik, de elég rámenni és meglátni a csodás kinézetet, rögtön leesik mindenkinek, hogy a szerkesztője nagyon ott van a honlapépítés témában. Illetve van
külön modulja is rá, ahol precíz, saját készítésű és közkedvelt apróságokat és csemegéket oszt meg a
weblapszépítéssel kapcsolatban.

Sokan odavannak az apró, édes habos babos mozgó vagy épp nem mozgó de eléggé aprócska nagyon cuki dolgokért. Huh, igen. Nos, ez az oldal rengeteg ilyen pixelekkel foglalkozó tumblr bejegyzést összegyűjtött, számos cukisággal :)

Szintén az előzőhöz hasonló téma, aranyos és cuki mozgó állatkák, babaházak, emberkék vagy bármi, amit szem el tud képzelni. De csak akik szeretik a mini gifeket. Egyszerre sokat felhalmozni mondjuk nem ajánlott dolog.

Újabb vegyes grafikai szépen felépített oldal, az egyetlen bajom, hogy nem olyan rendezett és találkoztam már nem működő kódokkal, főleg blogspoton nem viszi mindet, de lehet találkozni felszálló és lehulló effektekkel, kurzorokkal, PNG-képekkel és nagyon sok jóval :)

Én mindig innen töltöm le vagy kódolom be a blogomba az egérmutatókat, nagyon sokféle van, bár nem frissítik valami gyakran a kínálatot, de sokszor egész (aranyos) szetteket is le lehet tölteni, sokféle kategóriában.