2014. márc. 23.

Filmajánló

Van néhány jó kis film, amit érdemes megnézni, műfajtól függetlenül. ^^ Gondoltam írok 1-2-őt, lehet, hogy némelyikről már esett szó  a blogon, de nembaj.

A Beavatott (Divergent)
Bár a film még csak most jött ki pár napja, azt hiszem csütörtökön Magyarországon, de én már láttam, pedig nem vagyok a mozik híve és imádtam :3 Könyvben is megvan és már a 2. kötetnél járok, ami szintén meg lesz filmesítve. Arról szól, hogy a világon élő embereket felosztották 5 csoportra, Bátrakra, Barátságosakra, Műveltekre, Önfeláldozókra és Őszintékre, minden csoportnak megvannak a maga jellemzői mind külsőleg mind belsőleg és aszerint fognak élni az emberek. Illetve lehetnek csoport nélküliek, de az béna meg szörnyű. Na szóval és adott a főszereplőnk, akiről nem tudták megállítani, hogy hova tartozik és ez nagyon ritka és veszélyes:Elfajzottnak hívják. De nem szabad hogy kiderüljön, hogy ő elfajzott, mert megölik, ezért beilleszkedik a bátrakhoz és elkezdődik egy nem mindennapi kiképzésekkel bíró történet, ami nem mentes a szerelemtől sem.

A Burok (The Host)
Tudom, hogy már régebben magasztaltam, de tényleg nagyon jó sztori, még ha könyvben sokkal jobb is, de a filmben meg klasszabbak az akciójelenetek, és persze tényleg hús-vérben lehet nézni a helyes pasikat :) Emellett a színésznőnek is nagyon különleges arckaraktere van, aki végre nem picsának néz ki és tényleg izgalmas ^^ Az előzetese meg a legeslegjobb és a Radioactive a betétdala ^^ és azok a szép kéken világító szemek...

Lopott idő (In Time)
Ez az akció sci-fi teljesen új világba repít minket, ahol a pénz elvesztette értékét és semmi szerepe nincs a világban. Ugyanis az idő pénz, csak éppen fordítva. Minden embernek van egy számlálója a karján:egy óra, mely megmutatja, hány órája, perce és másodperce van még hátra az embernek a halálig. Ha ez digitálisan lenullázódik, az ember meghal. Azonban lehet időt szerezni, lopni, de a megélhetéshez az időnkkel is kell fizetni. Például ha vonaton szeretnénk utazni kell fizetni 30 percet és így tovább. Szóval okosnak kell lenni. Adott egy férfi, aki időmilliomos lesz mégis elveszti szinte minden percét és kis híján meghal, illetve egy nő, akinek élete 'ideje' egy időmilliomos pasitól függ, aki mindig ad neki perceket. Ám Sylvia és Will, a két főszereplő megszöknek, és kiderül, mi mindenre képesek, hogy az utolsó perceikben az életüket meghosszabbító percekért.

Az emberi százlábú (The Human Centipede)
Ez egy horrorfilm, amit nem rég láttam, de eléggé kiverte a biztosítékot nálam, mert ijesztőnek ha nem is annyira ijesztő, de bizarr, hogy mi mindenre képesek az emberek, és egyben undorító is. Adott egy tudós, aki arra van specializálódva, hogy sziámi ikreket választ szét, de ezt meg szeretné fordítani:embereket szeretne egyesíteni. A terv mondanom sem kell, bizarr módon van kivitelezve, ami sikerül is neki, mert két szerencsétlen lány és egy elrabolt japán srác pont betévednek hozzá. A legjobb része szerintem mikor az egyik csajszi menekülni próbál, na ott szorítottam neki, bár úgyis tudtam, hogy rossz vége lesz...és lett is.

Mártírok (Martyrs)
Tujátok szerintem, hogy nagy horror fan vagyok, ezért most ezzel a filmmel zárom a sort. A cselekmény nagyon felkavaró és tele van véres jelenetekkel, szóval akik szeretik a műfajt, azoknak nagyon ajánlom. Lucyt kislány korában elfogták, bebörtönözték és megkínozták. Azonban egy szép napon sikerült megszöknie és egy neves árvaházba kerül, ahol szinte nővérek lesznek Annával. A fiatalok felnőnek, eközben Lucyt továbbra is képzelete szüleménye, egy szörny gyötri és hagy rajta durva sebeket, mind felszínen, mind a lelke mélyén. Lucy visszatér bosszút állni azokon, akik szerinte bántották (és igaza is volt, mármint az a család fogta el) és egy reggelen véres mészárlást rendez egy jó nagy teljesítményű puskával. Aztán megérkezik Anna és beindulnak az események.