2014. jan. 30.

Harry Styles tetkói

Bevallom, nekem eléggé megtetszettek a tetoválások. Nem pont az ilyesfajták, bár az én drágámnak is vannak kircsi tetkói és én kedvelem is valamennyit, mert Harrynek ezek mind jelentenek valamit, mind az ő részévé váltak. Természetesen ez nem az összes tetkója, de ezek szerintem  a legismertebbek.

Ez egy ötágú csillag, ha jól tudom, ez volt Hazz legeslegelső tetkója. Azért ötágú az égitest, mivel a One Directionben is öten vannak, tehát ez a fiúkat szimbolizálja. Alatta egy dalszöveg részlete látható, ami nagyjából annyit jelent, hogy nem állok meg, amíg fel nem adjuk. Ez az idézet a Sweet Disposition című számból van, ami egy The Temper Trap nevű együttes dala.Ezt a tetoválást úgy hallottam Harry már leszedette azóta magáról.


Ez a kis üdvözlés volt az első szó, amit Louissal váltott, vagyis a fiú vele, ennek emlékére Harry magára varratta vele.







Harrynek nagyon jó a kapcsolata a nővérével, a bájos Gemma Stylesszal, ezért Harry úgy döntött, magára varratja a tesója nevét héber betűkkel, hogy mindig vele legyen.






Ez a tetkó is az imént említett személyhez kapcsolódik: Gemma egyik kedvenc édessége egy ilyen teasütemény, azért régebben a lányt Iced Gem-nek becézték, így is nevezi Harry a szimbólumot.






Ez a varrat egy négylevelű lóherét ábrázol, miszerint elkell a szerencse Harrynek és a fiúknak a jövőben is.







Nem tudom, Harry mennyire lehet babonás, de a rulettben a 17-es feketére fogadni elvileg szerencsét hozz, így került Harryre egy újabb tetoválás:17BLACK






Ez egy kicsike kis lakat. Sokan a Larry egyik szimbólumaként tartják, hiszen Louis bokáján van a másik fele, egy kicsi kulcs, ami olyan, mint egy kulcs Harry szívéhez átvitt értelemben. A tattoo-t Ed Sheeran varrtra rá az énekesre.





Harry mindig és minden helyzetben maga mellett szeretné tudni az édesanyját, Anne-t ezért is varratta a neve kezdőbetűjét a testére. Érdekesség viszonyt, hogy a tetkót még csak nem is az anyuka, hanem Zayn készítette.





Talán a leghíresebb tetkó, amit a Larry Shipperek emlegetnek. Harryék egyszer voltak a Leeds Festival-on, ahol a Rise Againts nevezetű banda is fellépett. Harry kapott egy karszalagot, amit szó szerint addig viselt, hogy celluxal sem lehetett már összeragasztani. Végül a karszalag helyére kerül az I can't Change felirat. Ugyan nem egy dalban szerepel ez a szöveg, de Harry mégis csak a Rise Againts egyik híres slágerére gondolhatott, elvégre a banda koncertjén is hallhatták és bebizonyosodott, hogy nem kamu a sztori. A dal meleg fiúk történetét meséli el, akiket a földbe tiportak és megaláztak másságuk miatt, ezzel az öngyilkosságba kergetve őket. a Dal címe pedig Make it stop.

Íme egy kalitka szimbólum, bár nem tudni, pontosan miért is díszeleg az énekes bőrén, de elvileg azt jelentené, hogy a személy, aki kalitkát varrat magára, általában lobbanékony, rossz döntéseket hoz, és nem lenne jó alkalmazott, házastárs, illetve anya vagy apa. Ez a tetoválás egyértelműen arra utal, hogy valami nincs baj van azzal a személlyel, aki viseli, és hogyha jót akarsz magadnak, jobb ha távol maradsz tőle. 


Van egy amerikai focicsapat a Green Bay Packers, melynek logója szintén ott szerepel Harry alkarján. Nem tudni, miért is, de nyilván szereti az adott sportcsapatot. 







Alanyunk karján szerepel a sokatmondó pingu felirat, de nem feltétlenül a mesefigura imádatára kell gondolni. Ed Sheeran-nek, hű jó barátjának ugyanis van egy pingvines tetoválása, a felirat tehát az ő barátságukat jelképezné.
Ezek a színházi logó szerű maszkok is ott vannak a kalitka mellett. Nincs róla infóm, mit is jelent, de talán hangulatingadozást, elvégre az egyik fej mosolyog, a másik sír, esetleg hogy kétféle énje van. Mellettük van még egy SMCL nagybetűs felirat, ami a Smile more, cry less, azaz a Mosolyogj többet, sírj kevesebbet idézet.




Íme a híres pillangó a fiú hasán. Sokan elkönyvelték ilyen olyan homokasnak, amiért lányos szimbólumot varratott magára, ám a jelentésének ehhez nem sok köze van. Mindössze annyi is a jelentése, hogy gyakran érez pillangókat a gyomrában. Valószínűleg.




Harry karján van egy nagy fekete pacaszív, meg egy kalózhajú szerű vázlatrajz. Nos ezeknek a jelentését nem tudom, de azt igen, hogy Taylor Swifttel járása közben töltötte fel a képet magáról és az új tetkójáról.





Ezek az aranyos kis madarak elvileg az utazást szimbolizálják, talán turnékat, meg hogy a fiúk sokat ülnek repülőn. Elvileg. De a madár szimbólum szabadságot és békét is jelent. De a lényeg, hogy mutatós.

2014. jan. 28.

Egy kóbor cica története

Gondoltam ezt megosztom veletek, miért is ne.
Mentem az állomásra, ugyebár másik városba járok suliba, na és abban a városban jöttem épp hazafele, vártam a hazainduló vonatomat és láttam, hogy valami mozog a váró rozoga ajtajánál. És egy tiszta havas, reszkető, elég sáros kismacska volt és talán be akart jutni a váróba, mivel ott melegebb van vagy nem tudom, de nem tudott és kis híján odacsukták többször is az ajtóhoz, de senki nem foglalkozott vele komolyabban, ekkor felvettem és elvittem egy padhoz ahol leöntöttem a teámmal(ami ilyen langyos volt) meg adtam neki kaját na és úgy tűnt én már nem fázik annyira aztán mikor indult a vonatom gyors bevittem a váró egy ilyen eldugottabb részére, ahol nem várakoznak szinte soha csak úgy van, na szóval,hogy melegedjen és ne az utcán fagyoskodjon. Aztán amúgy aktívabb lett meg gyakrabban nyávogott meg kapaszkodni próbált a kabátomba, hogy ne hagyjam ott, de hát mást nem tehettem .Nem tudom mi lett vele, de jó érzés, hogy megpróbáltam rajta segíteni, szerintem jobban lett, bár nem tudom, lehet kidobták onnan azóta...csak én vagyok ennyire érzékeny a kóbor állatokra? xd komolyan, senkit nem érdekelt volna, csak mindig engem, én szoktam megállni etetni meg simogatni őket, senki más xd  (:

Képem nincs mert lemerült a telóm, de kábé így nézett ki.

Napi Zene


2014. jan. 25.

Kedves tumblr srácaim :3

Richard Ayala
 
David Rodriguez
 
 Cedric Bratzke
 
Sam Albert
 
Austin Gray
 
Sean O'Donnell 


Kedvenc tumblr csajaim :D

Taylor Mangan
 
Chloe Harwood
 
Nastya Shmakova  
 
Emily Rudd
 
Emilie Nereng
 
Jenna Mason

Kedvenc állatos filmjeim


 SPOILER!A leírt sztorikban néhol részletesen jelenik meg a tratalom.

Lassie hazatér 
Tartalom:A történet hőse Lassie, a gyönyörű skót juhászkutya, aki elkerül a családjától és az otthonától, mivel gazdái így döntenek. Ám a kutyus úgy dönt, ezt inkább meg sem hallotta, minthogy beletörődjön, így nagy nehezen elszökik új gazdájától többedszerre is, vissza az eredeti tulajdonosához. Igen ám, de távol kerül eredeti tartójaitól, sok-sok kilométerrel arrébb. Lassie mégis elindul, talán maga sem tudja merre és hova, csak az ösztönei vezérlik, hol jól, hol rosszul De néha nagyon félelmetes és veszedelmes akadályokkal kerül szembe, amikbe kis híján bele is hal. Többször elfogják vagy súlyosan megsérül, de végül a hűsége mégis felülkerekedik és csodával határos módon visszajut eredeti családjához. 

Kutyahideg
Tartalom:Jerry (akit Paul Walker játszik) egy tudóscsoport túravezetője az Antarktiszon, nyolc szánhúzó kutyájával a legkeményebb hidegben is teljesítik a küldetést. A kutyusok sokszor bizonyították már hűségüket és húzták ki a sarki kutatókat a csávából vagy épp a halál kapujából. Ám amikor az évszázad vihara közeledik, evakuálják a bázist. Abban a hitben, hogy a kutyákért 3 óra múlva visszajönnek, Jerry kiköti a nyolc ebet. A visszatérést azonban a vihar meghiúsítja, valamint beköszönt a téli évszak is, ezért lehetetlen visszamenni. Jerry képtelen beletörődni a helyzetbe, és minden követ megmozgat, hogy visszamehessen, ami végül nagy nehezen sikerül is. Eközben a szánhúzó kutyusok az életükért küzdenek:ha nem szabadulnak ki a láncokból, amivel megkötötték őket, éhen halak és megfagynak.

Fránya macska
Tartalom:Egy Massachussetts-i kisvárosban két ostoba gengszter elrabol egy vétlen lányt, akit összetévesztenek egy eladósodott üzletember feleségével. D.C., a kóbor macska egyik kalandozása közepette bebújik a rejtekhelyre, ahol a lányt fogva tartják. Magához édesgeti a cicát és nyakába akasztja karóráját, amelynek szíjába segítségkérő üzenetet karcol. Patti véletlenül megtalálja az órát és az üzenetet a cica nyakában. Segítséget kér egy FBI ügynöktől, aki elhiszi történetét, és együtt nyomoznak tovább a kilenc életű különleges ügynök, D.C. tapogatózása segítségével.
Marley meg én 
Tartalom:Egy fiatal amerikai pár kutyát szeretne, hosszas gondolkozás után egy labrador retrieverre esett a választásuk. Marley egy telhetetlenül falánk, szófogadatlan, hiperaktív kutya lett, akivel az élet egy fedél alatt nem éppen könnyű. Mindent lever, mindent megrág, széttép, tönkretesz. Amikor a fiataloknak kisbabájuk születik kiderül, hogy milyen nehéz „a világ legrosszabb kutyájával” és egy kisbabával élni egy kis házban. Amikor már a következő két baba is világra jön, egyre gyakrabban gondolkoznak azon, hogy meg kellene válniuk a mindent leverő és szétszaggató kutyától, de nem viszi rá őket a lélek. Utóbb, amikor anyagilag már jobban állnak, egy nagyobb, medencés házba költöznek, ahol sokkal jobban elférnek. Később onnan is elköltöznek északra, egy erdőben álló régi házba. Gyorsan telnek az évek, a gyermekek megnőnek és Marley megöregszik. Egy nap a túl falánk evéstől gyomorcsavarodást kap. Az orvos megmenti az életét, de figyelmezteti őket, a következő esetleg el fogja vinni. Pár hónap múlva ismét bekövetkezik a baj. Marley a falánk evéstől újra megbetegszik, egyre rosszabbul van, majd elmegy az erdőbe meghalni. A gazdája megtalálja és rögtön orvoshoz viszi, de a kezelés ellenére a kutya nem lesz jobban, végül az állatorvos kénytelen elaltatni. Halálakor döbbennek rá, hogy „a világ legrosszabb kutyája” valójában egy csodálatos társ volt.
Hachi, a leghűségesebb barát
Egyik nap az ingázó Wilson professzor gazdátlan kutyakölyköt talál a vasútállomáson. Megsajnálja, és hazaviszi az állatot. A felesége, Cate nem örül neki, de végül megenyhül, és megengedi, hogy a japán akita kutyus náluk maradjon. A kutya és a professzor között szoros barátság alakul ki. Hachi minden nap elkíséri őt a vonathoz, este pedig kimegy elé az állomásra. Így megy ez egészen addig, míg egyszer nem érkezik meg a gazdi:életét vesztette, egy előadása alatt szívrohamban elhunyt. A kutyus azonban élete végéig, egészen 9 évig hűségesen várta a professzort, minden nap megjelent az állomáson reggel és délután is. Igaz történet alapján. A kutyusnak a valóságban szobrot is állítottak.

Király hajak

Csak mert egy ilyen 'lányos' blogba ilyen is kell...

 


Blogajánló

Imádok olvasni, na de nem csak könyveket. Néha a barátaim ajánlanak linkeket (a sajátjukat, höhö) máskor én találok magamnak. Most nézzük néhány kedvencemet.

dark
A sztoriban itt kivételesen Harry a gonosz, a rossz, az erőszakos, aki kiszemel magának egy alacsony, fekete hajú, kék szemű lányt, Bo-t és mindenáron meg akarja kapni, ami sikerül is neki. De a kapcsolatuk cseppet sem felhő mentes, hiszen olykor más srácok is szemet vetnek a lányra, akiket Harry nem sajnál megverni, nem is kicsit valamint a srác gyakran rendőrségi ügyekbe is keveredik. A történet során Harry és Bo nemegyszer erotikus jelenetekbe keverednek.

A szemétláda csapat 
A történet fő karaktere nem más mint Louis Tomlinson, aki barátaival, Harryvel és Niallal, illetve csalfa barátnőjével Olaszországba költözik, mert beválogatják a híres helyi focicsapatba. Azonban az élete egyre csak bonyolultabbá válik:rádöbben, hogy nem a lányok iránt vonzódik és lefekszik egy titokzatos idegennel, Adam Lamberttel is. A későbbiekben rájön, hogy legjobb barátja, Harry iránt is érez talán valamit, de Harry is összeszűri a levet Adammel, így nagyon összevesznek. A csapatban nagyon utálják a tagok Louist és sokféleképp megkeserítik az életét:megverik, megalázzák, a hírlapok pedig felfigyelnek az új focistára és nem félnek kiteregetni a szennyesét a világ elé. Így Louis megpróbál öngyilkos lenni és a kádban felvágja az ereit...

Szerencsémre
Link:http://lucky-me-niall.blogspot.hu/
 Ez a sztori egy csöppet sablonosabb, de szerintem még belefér. Egy egyszerű, hosszú szőke hajú angol tinilány, Adelaide gyakran ír tweeteket a népszerű közösségi oldalakon a híres Brit fiúbanda 1/5-djének, Niall Horannak. Mivel sok sok lány üzen neki percenként, a lány sosem reménykedik benne, hogy valaha is akár egy választ kap, egy éjszakán mégis arra ébred, hogy sípol a telefonja, miszerint jött egy értesítése. Niall Horan bekövette Twitteren és még üzent is neki, hogy hamarosan mennek Angliába is koncertezni. És megadta számát a lánynak, miszerint szeretné jobban megismerni. Egy egyszerű felhasználó volt a sok közül, átlagos felhasználónévvel (NiallersPrincessx és mégis pont őt. Lassan kapcsolatba lépnek egymással, megismerkednek, de csak üzeneteken meg telefonon keresztül. Aztán pár hónap múlva elérkezik a várva-várt nap, a One Direction az országba látogat koncertezni és a két fiatal végre találkozhat...